videó címkéhez tartozó bejegyzések

Balog Zoltán: egy év alatt csaknem nyolcszáz új óvodai férőhely jön létre

Tizenhét településen csaknem nyolcszáz új óvodai férőhely kialakítása kezdődik meg itthoni forrásból, a 788 millió forintos fejlesztés jövő év augusztus végéig fejeződik be – közölte az Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szeptember 26-án Maglódon, ahol hamarosan megkezdődik egy új óvoda építése.

Balog Zoltán az idén februárban bejelentett köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program keretében májusban kiírt pályázat nyertes településeit ismertetve kiemelte: Maglód az egyik olyan helyszín, ahol folyamatosan nő a gyermekek száma, az új óvoda felépítéséhez a kormány 282 millió forintot biztosít. Hozzátette: a nyertes települések között több olyan van, amely az ország tíz leghátrányosabb térségeinek egyikéhez tartozik. A miniszter azt mondta: 2015 augusztusának végéig négyezer új óvodai férőhely jön létre bővítéssel, illetve új intézmény építésével. A fejlesztések a hazai forrás mellett 13,5 milliárd forint uniós pénzből valósulnak meg. Balog Zoltán utalt arra, hogy 2010 és 2014 között nyolcezer új óvodai férőhellyel lett több az országban. Közölte: Maglód után a legnagyobb támogatást – 132 millió forintot – Sárszentmihály kapja, szintén új óvoda építésére, a csoportok száma pedig Újszentivánon, Szendrőládon, Polgárdiban és Ercsiben emelkedik a legjobban. A miniszter hozzátette: a mostani – meghívásos – pályázaton a nyertesek között van nemzetiségi óvoda is, a pilisvörösvári német óvoda.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár az eseményen arra emlékeztetett, hogy jövő év szeptemberétől minden hároméves gyermek számára kötelező az óvodába járás. Mint mondta, az intézkedés célja az volt, hogy az óvoda segítségével minden gyermeknek lehetőséget teremtsenek a hátrányos helyzet leküzdésére és egyenlő esélyhez juttassák őket. Novák Katalin család- és ifjúságpolitikai államtitkár kiemelte: fontos, hogy a szülők tudhassák, az óvodában jó körülmények között, biztonságban van gyermekük, és megfelelő tartalmú nevelésben részesül. Az államtitkár kitért a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira: az előző három hónap számai szerint 56,7 százalékos a nők foglalkoztatottsága (2010-ben 50 százalék körül mozgott), a munkanélküliséget nézve pedig a nők esetében 7,9 százalékos a mutató. Hozzátette: ez azt jelzi, hogy a nők szeretnének – és egyre inkább tudnak is – visszalépni a munkaerőpiacra. Tabányi Pál (Maglódi Polgári Kör) polgármester a település növekedését jellemezve arra hívta fel a figyelmet, hogy Maglód 12 ezer lakosának öt százaléka óvodás korú, s mint elmondta, az új intézményre azért van szükség, mert több mint száz gyermeket nem tudtak felvenni. Hozzátette: az új óvoda mintegy húsz új munkahelyet is teremt.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula