Először két hét múlva kell beszámolnia Fazekas Sándor földművelésügyi és Hende Csaba honvédelmi miniszternek a két tárca Debrecenbe, illetve Székesfehérvárra költözésének tervéről – mondta Lázár János.
fidesz.hu bejegyzései
Elfogadta a Ház az önkormányzati rendszer módosítását
Átalakul a Fővárosi Közgyűlés, és ezentúl a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. br>
Kiemelt figyelem a közbiztonság javítására
Kilencven kamerából álló új térfigyelő központot adtak át kedden a főváros VII. kerületében.
Tovább bővült a város vagyona
Kaposvár vagyona a válság éveiben is jelentősen nőtt, öt év alatt tízmilliárd forinttal gyarapodott a város – jelentette be Szita Károly.
Arányosabb és demokratikusabb lesz az új önkormányzati rendszer
Olyan önkormányzati választójogi szabályozásra van szükség, amelynek eredményeképp egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb lesz a Fővárosi Közgyűlés – hangsúlyozta Rogán Antal.
