Az év elején, közel két éve első alkalommal devizakötvényt bocsát ki Magyarország, de változatlanul törekszik a devizaadósság arányának csökkentésére – erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt a Bloomberg hírügynökségnek adott, csütörtökön megjelent interjúban. – Pécsi Napilap –
Napilapcsoport bejegyzései
Amit a CSOK-ról tudni kell
A 2015. július 1-től bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) 2016. január 1-jétől még kedvezőbb feltételekkel igényelhető: az új lakást építő vagy vásárló két- vagy többgyermekes ……. – Pécsi Napilap –
Több megyében hófúvásra figyelmeztetnek
Egy megyében másodfokú, hatban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hófúvás veszélye miatt. Az érintett területeken az erős szél hótorlaszokat emelhet. – Pécsi Napilap –
Elmaradhat idén a béremelés a közfoglalkoztatottaknál
Elmaradhat a közfoglalkoztatottak idei béremelése, mivel a kormány még nem döntött róla, így a közmunkások továbbra is havi nettó 52 ezer forintos juttatást kaphatnak – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában. – Pécsi Napilap –
A honvédséget is bevetnék terrorveszély esetén
Terrorveszély esetén is lehetőség lenne a magyar katonák bevetésére, ha a parlament elfogadja a Honvédelmi Minisztérium javaslatát a rendkívüli jogrend alkalmazásához szükséges szabályok megváltoztatásáról – írja a Magyar Idők csütörtöki számában. – Pécsi Napilap –