Az iskoláinktól azt várjuk, hogy segítsenek abban, hogy gyermekeink jó fizikai állapotban lévő, erős akaraterővel és versenyképes tudással rendelkezzenek – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Megörvendeztette a befektetőket a Mol
A Mol tegnap bejelentette, hogy felmondja a Magnoliával még 2006-ban megkötött swap szerződést és él a mintegy 6 millió darab Mol részvényre vonatkozó vételi jogával. A Magnolia pedig úgy döntött,…
Így spórolhatsz több 10 millió forintot
Megfordulhat a trend: míg eddig inkább az agglomerációból a főváros irányába költözés volt jellemző, most az új CSOK-szabályok miatt többen dönthetnek úgy, hogy az „alvó településeken” vágnak bele…
Itt az újabb légzsákbotrány!
A Takata után egy újabb autóipari beszállító, a Continental Automotive jelentette be, hogy mintegy 5 millió, 2006 és 2010 között gyártott autót kell visszahívni a légyzsákok lehetséges meghibásodása…
Emelkedéssel zártak az amerikai részvényindexek
Szerda után csütörtökön is elég változékony volt a hangulat a tengerentúli részvénytőzsdéken. A olaj árfolyamának szerdai jelentős emelkedése átmenetileg csütörtökön is folytatódott, noha a késő…