A napokban jelentették be, hogy a kínai állami tulajdonban levő ChemChina rekord összegért felvásárolja a svájci Syngentát, azt a céget, mely tavaly kikosarazta a kínaiaknál jóval többet ajánló…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Kis magyar cégek, figyelem: itt a nagy lehetőség!
A mikro-, kis- és középvállalkozások által felveendő hitelekre 50 százalékos, díjmentes hitelgaranciát nyújt az az új megállapodás, amelyet az Európai Beruházási Alap és a K&H Bank elsőként írt alá…
Csak benézett 310 alá a forint
Csütörtökön is optimista hangulatban indult a kereskedés a főbb feltörekvő piaci devizákkal, a forint azonban délelőttig hiába próbált erősödni, majd hirtelen jöttek meg a vevők. Már 310 felett jár…
Erre húzták meg a forintot
A forintra nehezedő felértékelődési nyomás nem indította be a vészcsengőt a jegybanknál – nyilatkozta Windisch László a Reuters hírügynökség szerint. Az MNB alelnöke hozzátette, hogy a monetáris…
Elkezdenél megtakarítani? Ennyit fizethetsz érte
Ha önkéntes nyugdíjpénztári tagokká szeretnénk válni, a sávosan levont likviditási és működési díjak mellett két fontos szempontra kell figyelnünk nyitáskor: a minimum tagdíjra és az első…