Bírósági eljárás indult Rodrigo Rato, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori spanyol vezetője ellen, akit 65 más személlyel együtt azzal vádolnak, hogy összesen több mint tizenötmillió eurót (4…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Horror olajár-forgatókönyveket számolgat a Gazprom
Tavaly csaknem 30 százalékkal esett a Gazprom által Európának szánt földgáz átlagára – derült ki hétfői nyilatkozatokból. Azt is megtudtuk, hogy az orosz gázipari óriás most már 25, illetve 20…
Leszerepelt Magyarország az idegennyelv tanulásban
Nyelvtanulásban elmarad Magyarország a többi uniós országtól az Eurostatnak a középiskolások körében végzett 2014-es felmérése alapján – közölte az Európai Bizottság az Európai Unió statisztikai…
Nekimegy Putyin a Google-nek és az Apple-nek is
Az orosz kormányzat megadóztatná a Google és az Apple szolgáltatásait, hiszen Vlagyimir Putyin elnök utasítást adott a „Google-adó” kidolgozására. Putyin egyébként ma egy moszkvai eseményen azt is…
Egyharmadunk új önkéntes nyugdíjpénztári tag lenne munkáltatói támogatással
A magyar munkavállalók 60 százaléka spórol a nyugdíjas éveire is, azonban az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással rendelkezők aránya csak 22 százalék. A munkavállalók 32 százaléka lépne be…