Csaknem kétmillió forint értékű tanszeradományt gyűjtöttek össze az Emberi Erőforrás Minisztériumának (Emmi) dolgozói az Ökumenikus Segélyszervezet Tanévkezdés együtt! elnevezésű jótékonysági programja javára. A felajánlást a szervezet szeptember 5-én vette át Budapesten, a minisztérium Akadémia utcai székházában.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tanszerek átadásakor hangsúlyozta, hogy az adományok gyűjtése teljesen önkéntes alapon szerveződött a minisztérium dolgozói körében, akik saját forrásaikból vásárolták meg a füzeteket, iskolatáskákat, írószereket. A miniszter különlegesnek nevezte, hogy az adományokat a jótékonyság világnapján adhatták át, mert – mint azt hangsúlyozta – korábban Magyarország kezdeményezte, hogy szeptember 5-ét, Kalkuttai Teréz anya halálának napját az ENSZ közgyűlése a jótékonyság világnapjának nyilvánítsa.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kiemelte a minisztérium dolgozóinak segítőkészségét és összefogását, valamint, hogy az összegyűlt, 1,7 millió forint értékű tanszercsomagok csaknem 170 kárpátaljai és erdélyi gyermek iskolakezdését segítik majd. Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke köszönetét fejezte ki az Emmi dolgozóinak és elmondta, hogy a most átadott adomány mellett az akció keretében a segélyvonalon megközelítőleg 8 millió forint gyűlt össze, a tárgyi adományok értéke majdnem elérte az 5 millió forintot, az EON pedig 7 millió forinttal támogatta a programot. Kiemelte: a szervezet teljesítette a célul kitűzött 1000 iskolatáska megtöltését, valamint a támogatásban részesülő, hozzávetőleg 400 gyereknek emellett felzárkóztató programokat, fejlesztéseket is tudnak majd szervezni az adományokból.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg a 2. FINA Nyílvízi Junior Világbajnokságot Balatonfüreden, 2014. szeptember 5-én. Az eseményen részt vett továbbá Dennis Miller a nemzetközi szövetség nevében, Bóka István, Balatonfüred polgármestere és Kósa Lajos, a 2021-es vb szervezőbizottságának elnöke.
A vb az első számot megelőzően az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, hogy úszásban Magyarország az idei Európa-bajnokság és a nankingi ifjúsági olimpia eredményei alapján a kontinens második legeredményesebbje, ami rendkívüli teljesítmény. ”Egy sportág elismertségét, népszerűségét azonban az is mutatja, hogy hányan űzik versenyszerűen, kedvtelésből, illetve hány fiatal jelentkezik, hogy ő is ezt a sportágat választja – és a magyar úszók e tekintetben is a legjobban teljesítők közé tartoznak” – tette hozzá a tárcavezető. Kiemelte: “fontos mérce az is, hány jelentős eseményt rendezhet egy szövetség: ha előretekintünk, azt láthatjuk, hogy az elkövetkező években több, a legfontosabb kategóriába sorolható nemzetközi verseny házigazdája lesz Magyarország, a csúcspont a 2021-es világbajnokság.” – mondta.
A nemzetközi szövetség, a FINA nevében Dennis Miller alelnök köszöntötte a résztvevőket, és köszönte meg a Gyárfás Tamás vezette szervezőbizottságnak, hogy 40 nap alatt ilyen fantasztikus körülményeket teremtett. Bóka István, Balatonfüred polgármestere pedig azt emelte ki, hogy a világszövetség honlapján látható közvetítés jóvoltából világszerte megismerhetik Füred nevét. Végül Kósa Lajos, a 2021-es vb szervezőbizottságának elnöke bejelentette, hogy jövőre minden bizonnyal felnőtt világkupa-viadalnak adhat otthont Balatonfüred.
Megújult formában, 47 helyszínen csaknem 250 komoly- és könnyűzenei koncerttel, táncelőadással, kiállítással, irodalmi és egyéb programokkal várja a közönséget október 3-tól 19-ig a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A részletekről sajtótájékoztatót tartottak, melyen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.
“A CAFe Budapest jó példa arra, hogy ha a kormány és a főváros együttműködik, abból a legnagyobb hasznot a kultúra húzza” – hangsúlyozta a fesztivál sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán közölte: a CAFe Budapest 724 millió forintos költségvetéséből 600 milliót a kormány biztosít.
Tarlós István főpolgármester hozzátette, a tavaszi és a nyári fesztivál már bizonyította ennek az együttműködésnek a sikerét. Mint kiemelte, a Magyar Turizmus Zrt., a Budapesti Turisztikai és Fesztiválközpont (BTFK), valamint a Művészetek Palotája (Müpa) együttműködésében megvalósuló CAFe Budapest programjában éppúgy jelen lesz a modern táncművészet, mint a dzsessz, a színházak széles kínálatot mutatnak be Euripidésztől Arthur Millerig, de képzőművészeti vásár és operaverseny is várja a közönséget. Bán Teodóra, a BTFK ügyvezetője hangsúlyozta: rendkívüli lehetőség a kormány és a főváros együttműködése, ennek köszönhetően olyan fesztivál jöhet létre, amely Európában is az elsők között van. Káel Csaba, a Művészetek Palotájának vezérigazgatója elmondta: 6 bemutató, 9 ősbemutató és 7 Magyarországon eddig soha nem látott produkció mellett 84 ingyenes rendezvény szerepel az idén új arculattal jelentkező fesztivál programjában.
A CAFe Budapest partnerrendezvénye többek között Közép-Európa vezető kortárs művészeti vására, az Art Market Budapest; a Design Hét; az Armel Operaverseny és Fesztivál, valamint a Magyar Filmhét, de a Design Terminál szervezésében megvalósuló Central European Fashion Days is szerepel a programban, többek között a Gombold újra! öltözéktervezési pályázat záróeseményével. Az idén 70 éves Eötvös Péter tiszteletére több helyen is hallhatóak lesznek a zeneszerző művei, Budapestre látogat Laurie Anderson és Gilbert Varga; Daniele Finzi Pasca, a világ egyik legfoglalkoztatobb rendezője egy személyes ihletésű darabjával érkezik, míg az Amadinda Ütőegyüttes a tajvani Ju Percussion Groupot hívta meg – adott ízelítőt a programból. Káel Csaba kiemelte Parti Nagy Lajos irodalmi estjét és Fassang László Etűdök géporgonára című koncertjét, valamint elmondta, hogy a Müpa mellett egy 400 személyes cirkuszi sátor is épül a fesztivál idejére, amelyben fellép mások mellett a Recirquel, a The Tiger Lillies és Nina Hagen is. Fontos partner az A38, olyan komoly fellépőkkel, mint St. Vincent, Tycho és Benjamin Clementine, míg négy romkocsma 12 napon keresztül irodalmi vándorcirkusznak ad otthont. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Mai Manó Ház rendezi a Fotóutca fesztivált, a Ludwig Múzeumban pedig Tolvaly Ernő-kiállítás nyílik. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója újságírói kérdésre elmondta: a tavaszi fesztivál után a CAFe Budapestnek is stratégiai médiapartnere az MTVA, amely számos felületen harangozza be, illetve sugározza a fesztivál produkcióit.
A vallásos neveléshez való jog alapvető emberi jog és az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarországon – mondta balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanévnyitóján 2014. szeptember 1-jén.
A magyar iskolarendszerben az egyházi és nemzetiségi iskolák különös státussal bírnak – emlékeztetett a miniszter, aki azt mondta: az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarországon, működőképes és képes a megújulásra. Jelezte, hogy 215 ezer diák kezdi szeptember 1-jén az iskolanapját egyházi iskolában, s az elmúlt négy évben csaknem megduplázódott az egyházi intézmények száma. Újabb és újabb lendületet vesz ez az oktatási forma – állapította meg. A tárcavezető jó kiindulási pontnak nevezte, hogy az ünnepélyes tanévnyitónak helyt adó templom tele van fiatalokkal és azt mondta: a következő lépés, hogy az ország és a Kárpát-medence is tele legyen velük. Akkor egész jól fogunk állni azzal a nemzetstratégiával, amelyikben az oktatásnak, nevelésnek kulcsszerepe van – tette hozzá.
A tárcavezető szólt arról is, hogy a “zsidó-keresztény-protestáns kultúrának elidegeníthetetlen része a nevelés, a tanítás”. Szerint alapvető emberi jog a vallásos neveléshez való jog, emellett még az etnikai és nemzeti hovatartozás meghatározó az oktatásban. Balog Zoltán felidézte: 65 évvel ezelőtt úgy gondolták, el kell venni a vallásos, keresztény közösség kezéből a nevelés eszközét. Az iskola újraindulására utalva úgy folytatta, huszonöt évvel ezelőtt “valami kicsit” visszaadtak abból, amit 65 évvel korábban elvettek. Megjegyezte: 25 évvel ezelőtt kiderült, hogy felülről, a kommunista ideológia nevében nem lehet összetartani egy közösséget, sikeressé, boldoggá tenni egy országot, nem lehet az embereket akaratuk ellenére boldogítani. A több ezer éves emberi, vallási, hitbeli és keresztény értékek alapján lehet újra megerősíteni a széteső félben lévő közösségeket – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint ha nincsenek hiteles képviselői a keresztény értékeknek, akkor azok csak nagyon keveset érnek. Kitért arra is, hogy tudni kell az örök értékek nevében korszerű, aktuális válaszokat adni.
Az egész nemzetnek szüksége van jó és jobb iskolákra – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az V. nemzeti tanévnyitón 2014. augusztus 31-én a fővárosban.
A tárca vezetője a XI. kerületi Ádám Jenő Általános Iskolában rendezett ünnepségen kiemelte: minden új gyermek, minden első osztályos megjelenése az iskolákban egy újabb esélyt jelent a szülőknek, tanároknak, a köznevelést és az egész országot irányítóknak. Hangsúlyozta: ha jól végzik a munkájukat, akkor jobb, erősebb, derűsebb és bátrabb lesz “a mi magyar világunk is”. Mindenkinek ünnep ez a nap, akinek köze van az iskolához, a tanításhoz és a tanuláshoz. Esélyt ad arra, hogy a felnőttek, a többi diák, a szülők és az oktatás irányítói is jobban végezzék feladatukat a mostani iskolaévben – mutatott rá.
“Magasan, az ünnep magaslatán kezdünk” – fogalmazott a miniszter, aki szerint ilyenkor talán elvárható, hogy az egész ország figyelme egy kicsit az iskolára irányuljon. Kiemelte: az iskolakezdés közügy, a diákok sorsa és teljesítménye határozza meg, hogy milyen lesz Magyarország húsz-harminc év múlva. Balog Zoltán reményének adott hangot, hogy ma a szülők is talán jobban látják, mit akar a kormány a családokkal szövetségben a gyermekekkel kezdeni, mi a lényege az új Nat-nak, amely megjelenik az új tankönyvekben, illetve a délutáni foglalkozásoknak. Kitért arra is: talán a pedagógusok is egyre derűsebbek lesznek, bérük – bíznak benne – érzékelhetően több. A jövőt a pedagógusok alakítják, ennél magasabb hivatás nincs – jelentette ki.
Az egész nemzetnek szüksége van jó és jobb iskolákra – hangsúlyozta a tárcavezető, aki az óvoda és bölcsőde megerősítését külön is kiemelte, majd hozzátette: az a dolguk, hogy mindenkit tudása és képessége szerinti végzettséghez juttassanak. A legfontosabb ugyanakkor a bizalom, e nélkül sikeres vállalkozás nincs. Honnan lenne sikeres iskola? – tette fel a kérdést. A gyermekeket arra kell nevelni, hogy bízzanak – idézte Ranschburg Jenő pszichológus-tanárt, hozzátéve: a kölcsönös bizalom minden emberi kapcsolat alapja. Az iskolát nem egyszerűen szolgáltatásnak kell tekinteni, hanem a nevelés közös feladatának a családokkal szövetségben. Az össztársadalmi bizalom megszületésében és újjáépítésében az iskola fontos szereplő lehet – hangsúlyozta, és hozzátette: hiszi, hogy a kormány, az iskolák, a családok még közelebb kerülnek egymáshoz, és még tovább szilárdul a köztük lévő bizalom.
Ha valódi értékek szerint nevelik a gyermekeket, akkor az iskola valóban nagy lehetőség lehet, hogy erősítsék a társadalom, a nemzeti közösség összetartó erejét. Legalább ilyen fontos a komoly tudás átadása, és az új tankönyvek, a digitális tartalmak ezt a célt szolgálják – mondta a miniszter. Kitért arra is: ma az általános iskolában a gyermekek kétharmada, mintegy 500 ezer diák kapja ingyen a tankönyveket. Bíznak benne, hogy a tartalmon is látják azokat a változásokat, amelyeket a magyar iskola átalakulása jelent. Fontos, hogy soha ne felejtsék el, mindez a diákokért, a gyermekekért történik – emelte ki Balog Zoltán, aki azt kívánta, építkezzenek a jó tankönyvekből, emelkedő fizetésekből. Reményét fejezte ki, hogy lesz olyan tanév, amikor a gyermekek növekvő létszámáról is be tudnak számolni. Legyen több a bizalomból, az emberi erőforrásból, és bár nem egyeztetett az államtitkárral, de “legyen úgy több szünidő”, amelyben valóban lehetőség van az idő hasznos eltöltésére – mondta a miniszter, és ünnepélyesen megnyitotta a 2014/2015-ös tanévet.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár rámutatott: nehéz, dolgos éveken vannak túl, egy bonyolult fenntartói rendszerű iskolai rendszert örököltek, amelynek megújítása jelentős feladatokat ró mindenkire. Sok nehézség állt előttük, sok kérdést kellett jól vagy még jobban megválaszolni és sok konfliktust kellett a gyermekek érdekében feloldani – sorolta, megjegyezve, hogy mára túljutottak az iskolarendszer átalakításán, és a gyermekek egyenlő esélyekkel vághatnak neki az életnek. A cél az volt, hogy minden gyermek a lehető legtöbb tudást szerezhesse meg – mondta az államtitkár, hozzátéve: a tanítók és tanárok biztos életpályát láthatnak maguk előtt, és a megbecsülésük a fizetésükben is évről évre emelkedően megmutatkozik.
Az iskolaszerkezet és pedagógus-életpálya biztonságának megteremtése után most az oktatás tartalmának megújítása is előttük áll, olyan oktatási-nevelési anyagok kidolgozása, amelyek felvértezik a gyermekeket azzal a tudással és képességgel, amelyek birtokában bátran felvehetik a versenyt Európa bármely fiataljával. Ennek megteremtése nemcsak esély és lehetőség, hanem kötelesség is – hangsúlyozta.
Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere azt mondta: nagy megtiszteltetés, hogy a kerületben rendezik a tanévnyitót. Utalt arra, hogy negyven általános és középiskolája van a kerületnek, és rámutatott: az intézmények hírnevét kiváló és felkészült pedagógusok alapozták meg és tartják fenn. A kormány által nyújtott támogatásokra építve a kerület is igyekszik segíteni a diákokat és a családokat, szeptember 1-én mintegy négyezer alsó tagozatos gyermek veheti át iskolakezdési csomagját, számos iskola udvara, sportpályája megújult – jelezte. Az ünnepség végén a miniszter és az államtitkár az oktatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként Trefort Ágoston-díjakat adott át.