Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság szerdán annak a 24 éves joghallgatónak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint megölt egy férfit kedden a csongrádi megyeszékhelyen – közölte a gyanúsított védője a helyszínen újságírókkal.
veol.hu bejegyzései
Futsal Eb: helytálltunk a világ egyik legjobbja ellen
Belgrád, Veszprém – Papírformát nem sikerült borítania, ezzel együtt remekül helytállt a magyar válogatott a futsal Európa-bajnokság nyitányán.
Németországban több ezer gyermek-, vagy fiatalkorú menedékkérőt tartanak nyilván eltűntként
Németországban csaknem ötezer, felnőtt kísérő nélkül érkezett gyermek-, vagy fiatalkorú menedékkérőt tartanak nyilván eltűntként a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adatai szerint, amelyeket a Mitteldeutsche Zeitung című lap ismertetett szerdai számában.
Szex útján is terjedhet a zika-járvány?
A hatóságok információi szerint valószínűleg közösülés útján történt az első ismert zika-vírus fertőzés az Egyesült Államokban.
Érvénytelenítették a korábbi elnök 149 hívének halálbüntetését Egyiptomban
Érvénytelenítette szerdán a kairói semmítőszék a korábbi iszlamista elnök, Mohamed Murszi 149 híve elleni halálbüntetést, akiket a gízai büntetőtörvényszék korábban a 2013-as zavargásokkal összefüggésben, tizenegy rendőrtiszt és két civil meggyilkolása miatt ítélt kötél általi halálra.
