Tíz percen belül két helyen is bántalmazták a mentődolgozókat vasárnap este. A Pécsen és a fővárosban történt támadás ügyében is rendőrségi eljárás indult – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn az MTI-vel.
veol.hu bejegyzései
Vettelnek előnye lehet a Mercedes viszályából, véli Wolff
A Mercedes-főnök 2016-ban a Ferraritól tart leginkább.
Jó évet zárt a Szigligeti Alkotóház
Szigliget – Az alkotóház felújítása közel egy évvel ezelőtt fejeződött be. Az intézmény azóta mindenki számára nyitott, ezt pedig ki is használták a vendégek. Erről és az alkotóházzal kapcsolatos tervekről beszélgettünk dr. Hóvári János főigazgatóval.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tíz évig más nevén élt
Elítélést eredményező hamis vád miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki tíz évig más nevén élt, és ezen a néven egy bűncselekmény miatt elítélték – közölte a Baranya Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Adókban már nagyhatalom vagyunk
Elgondolkodtam azon, mi lehet annak az oka, hogy a dolgozó emberek többsége csak napról napra él. Nem tud megspórolni egy fillért sem, és a nyugdíjas éveire sem tud egyáltalán félretenni.
