Az EMMI köznevelésért felelős államtitkára 2014. november 7-én hozott döntést három, a határon túli magyar közoktatás megerősítését célzó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet által közösen meghirdetett pályázatról.
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
Megfelelő jogi környezet kell a befektetőknek
Megfelelő jogi környezetre van szükség ahhoz, hogy a Magyarországon befektető külföldi cégek biztonságban érezzék magukat – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014. november 12-én az Országházban, az amerikai kereskedelmi kamarával (AmCham) kötött stratégiai megállapodás ünnepélyes aláírásakor.
Kiegyensúlyozott fejlődés várható a magyar állattenyésztésben
Kiegyensúlyozott fejlődés várható a magyar állattenyésztésben, amihez azonban a nemzetközi piaci kapcsolatokat is tovább kell fejleszteni – mondta az MTI-nek kedden Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, aki részt vesz a hannoveri EuroTier kiállításon.
Öt uniós pályázat nyílik meg szerdán
Öt európai uniós pályázat nyílik meg szerdán, a kiírások keretében több mint 61 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni.
A beruházások és munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta Szabó László államtitkár
Új üzleti lehetőségek teremtése, munkahelyek létrehozása és a beruházások növelése a magyar gazdaság elsődleges célja – mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Bécsben tartott osztrák-magyar gazdasági fórumon.
