Orbán Viktor válaszol a közönség soraiból feltett kérdésekre a Hanns Seidel Alapítvány és a Magyar–Bajor Fórum szervezésében elhangzott „Magyarország 25 évvel a határnyitás után – a demokrácia és szabadság 25 éve Európában” című előadása után. (2014. november 6. München)
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
Hatékonyabb légtérvédelem
Magyarország hatékonyabban vesz részt a NATO Integrált Légvédelmi Rendszerében (NATO Integrated Air Defence System – NATINADS).
El kell gondolkodni a jogi következményeken a norvég források visszatartása miatt
Mindenképp zsarolásra hasonlít a norvég nagykövet múlt heti nyilatkozata, a szerződés szerint Magyarországnak járó 36 milliárd forint folyósításának feltételhez kötése miatt. „El kell gondolkodni az együttműködés folytatásának módjáról, a felfüggesztés következményeiről” – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.
Folytatódnak az egyeztetések a szociális ágazatban dolgozókkal
A kormány továbbra is elkötelezett a szociális életpálya bevezetése mellett, mely lehetővé teszi, hogy hosszútávon kiszámítható, kiegyensúlyozott, a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátórendszerben foglalkoztatottak munkáját anyagi és erkölcsi értelemben is jobban elismerő rendszer jöjjön létre.
Trócsányi: melyik uniós intézmény a jogállamisági őre?
Verseny látszik kialakulni az Európai Tanács és az Európai Bizottság között, kié legyen a főszerep a jogállamiság vizsgálatában – jelentette ki Trócsányi László egyetemi tanár, igazságügyi miniszter egy 2014. november 10-i szegedi konferencián.
