Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer

Emléktáblát avatott Komor Pál tiszteletére Balog Zoltán Sanghajban

Emléktáblát avatott november 3-án a sanghaji magyar kolónia egykori vezetője és a város egyik legjelentősebb üzletembere, Komor Pál tiszteletére az emberi erőforrások minisztere Sanghajban, ahol bejelentette, hogy magyarországi ösztöndíjprogram indul kínai diákok számára.

Balog Zoltán a kínai nagyváros Zsidó Emlékmúzeumában Csen Csien múzeumigazgatóval együtt avatta fel Komor Pál emléktábláját. A zsidó származású Komor Pál 1898 és 1948 között élt Sanghajban. A zsidóüldözésre válaszul az üzletember 1938-ban megalapította a Nemzetközi Bizottságot, amely ellátta a Sanghajba menekülő – elsősorban osztrák és német – zsidó családokat dokumentumokkal, lehetővé téve továbbutazásukat az Egyesült Államokba, Kanadába vagy Ausztráliába. Becslések szerint a Nemzetközi Bizottság mintegy 16 ezer menekültnek segített. Balog Zoltán beszédében azt hangsúlyozta, hogy menekültek mindig vannak és mindig is lesznek, segítség ugyanakkor nem mindig adódott. Komor Pál példája azt bizonyítja, hogy összefogással a bajból is lehet jó dolgokat teremteni, ráadásul az összefogással erősíteni lehet két ország, két város kapcsolatát, ahogy azt Sanghaj is Budapest esete is mutatja – fogalmazott a miniszter. Az eseményre Valerie Komor, Komor Pál Amerikában élő idős unokája levelet küldött, amelyben nagyapját igen szerény, elismerést nem kereső emberként írta le. Szerénysége ellenére is bizonyára nagyon büszke lenne arra, hogy szeretett városa elismerte a másokért végzett erőfeszítéseit – állt a levélben. Komor Pál tevékenységére az elmúlt években – a zsidóság városbeli történetével párhuzamosan – irányul nagyobb figyelem. Tavaly év elején a sanghaji Peace Hotelben nyílt fotókiállítás életéről, idén nyáron Menekülés Sanghajba címmel a Sanghaj és a zsidó menekültek, valamint Komor Pál, a zsidómentő magyar diplomata témákban kettős kiállítás emlékezett a Budapesti Történeti Múzeum a Szegedi Tudományegyetem Konfucius Intézetével együttműködésben.

Az emléktábla-avatást követően Balog Zoltán a Hudec László tervei alapján készült Béke Szállodában bejelentette, hogy a híres sanghaji magyar építészről elnevezett magyarországi ösztöndíj létesül kínai egyetemisták számára. Hudec László 65 épületet tervezett Sanghajban. A program keretében a magyar fél a két ország közti diplomáciai kapcsolatfelvétel 65. évfordulója alkalmából 65 ösztöndíjat kínál fel – jelentette be Szilas Cecília pekingi magyar nagykövet.  A Hudec Ösztöndíj révén építészetet, várostervezést és dizájnt, vizuális gondolkodásmódot tanulhatnak a kínai diákok magyar egyetemeken. A három sanghaji egyetemnek felajánlott ösztöndíj első nyertesei már 2015 februárjában megkezdhetik tanulmányait Magyarországon, ahol Hudec László is az elméleti alapokat szerezte ahhoz, hogy később Sanghajban világhírűvé válhasson – fogalmazott Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára. Az emberi erőforrások minisztere november 3-án megnyitja a Munkácsy és kora, Magyar művészet a 19-20. század fordulóján című nagyszabású kiállítást.

MTI

Erős agrárgazdaság, megújuló agrárszakképzés

Erős agrárgazdaság, megújuló agrárszakképzés címmel kezdett országjárásba a Földművelésügyi Minisztérium Agrárszakképzésért Felelős Helyettes Államtitkársága. A tárca fenntartásában működő, 59 intézményegységet magában foglaló szakképző hálózat fő fejlesztési irányainak a bemutatása mellett a megbeszélések fontos célja a közös gondolkodás az együttműködő partnerekkel.

Jelentős érdeklődés a diplomamentő program iránt

Már közel négyezer fiatal vesz részt a diplomamentő program nyelvtanfolyamain, másfél hónap alatt 340 képzés indult el az ország 82 településén. Eddig 31 ezren jelezték, hogy szeretnének részt venni a programban, élénk az érdeklődés, amit jelez, hogy az elmúlt 4 hét alatt ezerrel nőtt a regisztráltak száma – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

A kormány üdvözli a szerb miniszterelnök bejelentését

Magyarország kormánya megnyugvással fogadta, hogy hetven év után végre megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.