Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által csütörtökön benyújtott javaslat szerint az ideihez képest mintegy 9 milliárd forinttal, több mint 250 milliárd forintra emelnék a jövő évi honvédelmi kiadások keretét. Ez az előre jelzett GDP nagyjából 0,75 százalékának felel meg.
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
A Miniszterelnökség közleménye
Biztosnak tűnik Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének parlamenti mandátuma, az újonnan választott ukrán törvényhozásban, az ukrán Központi Választási Bizottság által feldolgozott adatok alapján.
Helyre kell állítani a vadászat becsületét
Helyre kell állítani a vadászat becsületét, de ezt csak úgy lehet elérni, ha a társadalomnak is be tudjuk mutatni a vadászat kultúráját – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.
Az Országgyűlés előtt a banki elszámoltatás költségvetése
A jövő évi költségvetés a banki elszámoltatás büdzséje lesz, az elszámoltatás eredményeképpen pedig a hitelesek vagy pénzhez jutnak, vagy csökkenhet a törlesztőrészletük – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, mielőtt hivatalosan átadta a 2015-ös költségvetési törvényjavaslatot Kövér László házelnöknek.
Védettséget kaptak a kaptárkövek
Kiemelt természetvédelmi oltalmat kaptak hazánk kaptárkövei, a különleges természeti és kultúrtörténeti emlékek megőrzését kezelési terv is segíti.
