Történelmi példák alapján a kulturális és kreatív szempontból felívelő korszakok a legtöbbször gazdasági sikerekhez vezetnek – mondta Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára az ASEM (Asia Europa Meeting) kulturális miniszteri találkozón Rotterdamban.
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
A Belügyminisztérium közleménye
A Szegedi Fegyház és Börtön II. számú objektumában 2014. október 10-én 20 óra 12 perckor elhunyt nem jogerősen elítélt fogvatartott holttestének vizsgálata során külsérelmi, bántalmazásra utaló jeleket, nyomokat a helyszíni szemle, a halottvizsgálat és a két igazságügyi orvosszakértő jelenlétében elvégzett boncolás során nem találtak. A halálesettel összefüggésben az idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Az informatikai fejlesztés a tanulók felzárkózását segíti
A tanulók felzárkózását és a pedagógusok munkáját 11,7 milliárd forintos informatikai fejlesztés segíti – mondta a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn Kecskeméten.
Jövő év végéig megépül a gyorsforgalmi összeköttetés a román határig
A jövő év végéig megépül az autópálya a nagylaki román határig, valamint 2016 végéig az észak-erdélyi autópályához kapcsolódó magyarországi gyorsforgalmi út is elkészül – közölte hétfőn Luxembourgban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután találkozott román kollégájával, Titus Corlateannal.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeumba került a rekorder szarvasgomba
A Magyar Mezőgazdasági Múzeumba került Magyarország legnagyobb szarvasgombája, a Jászságban talált 1,28 kilogrammos példányt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át a múzeumnak.
