A kormány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) teljes nyilvánosságot szorgalmaz az Egyesült Államok által meghozott beutazási tilalom ügyében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombat délután Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
Verseny az ízletes magyar péksüteményekért
Immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskolában a Pék Hagyományőrző Versenyt. A kenyér október 16-i világnapjához kötődő eseményen Dr. Simon Attila István, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar élelmiszergazdaság a jó hagyományok továbbfejlesztésével, valamint a verseny és az együttműködés kultúrájának egyszerre történő elmélyítésével újulhat meg.
Európa nem lesz sikeres, ha nem működik együtt a keleti országokkal
Európa nem lesz sikeres, ha nem működik együtt a keleti országokkal – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Die Presse című lap szombati számában megjelent interjúban. A miniszter a konzervatív osztrák lapnak nyilatkozva a keleti nyitással kapcsolatban kiemelte, hogy leginkább a munka tiszteletét kellene megtanulni ezen államoktól.
Libanonban tett látogatást Trócsányi László
Libanonban tett látogatást Trócsányi László miniszter azzal a céllal, hogy a jó gazdasági kapcsolatok mellett a humán területeken is még szorosabbak legyenek Magyarország kapcsolatai a közel-keleti országgal. Erről a miniszter tájékoztatta 2014. október 18-án az MTI-t.
A mezőgazdasági technológia a magyar-mongol együttműködés kiemelkedő területe lehet
Magyarország hamarosan újranyitja 2006-ban bezárt nagykövetségét Mongóliában, és a Magyar Nemzeti Kereskedőház még az idén irodát nyit Ulánbátorban, hogy állandó képviselete, hídfőállása legyen a Mongóliában befektető magyar cégeknek – mondta Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár Budapesten, a magyar-mongol üzleti fórum megnyitóján.
