A kormány célja, hogy a családok rezsikiadásai tovább csökkenjenek. A kormány támogatásával most ki lehet cserélni az elavult kazánokat, hűtőket, fagyasztókat, nyílászárókat – hívta fel a figyelmet kormányszóvivő.
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
Óbudán is van már jégkorongpálya
A sport támogatása érdekében vezette be a kormány a mindennapos testnevelést, indította útjára azt a létesítményfejlesztési programot, amelynek segítségével közel 1000 település hozhatott létre sportpályát, tornacsarnokot vagy tanuszodát. Ilyen mértékű fejlesztésre az elmúlt 20 évben nem volt példa – mondta Varga Mihály Óbudán, a Gepárd Egyesület jégkorongpálya avatóján.
Bekérették az amerikai ügyvivőt a KKM-be
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciai helyettes államtitkára pénteken bekérette André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt a magyarországi civil társadalom helyzetéről Barack Obama amerikai elnök beszédében elhangzottak, valamint az ügyvivő csütörtöki televíziós interjújában elmondottak miatt.
Elkezdődött a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat szegedi konferenciája
Az ötödik alkalommal megszervezett tanácskozás megnyitóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a konferencia lehetőséget teremt az őszinte beszédre, egymás meghallgatására és az együttes gondolkodásra.
A kormány elkötelezett a „minél több patikát a patikusok kezébe” elv mellett
A kormány elkötelezett abban, hogy a patikák tulajdoni szabályozása minél több patikus számára lehetővé tegye a tulajdonszerzést. Ezért hozta a kormány azt a szabályozást, hogy a közforgalmú gyógyszertárak működési feltételeként 2014. január 1-től 25%-ot meghaladó, 2017. január 1-től pedig 50%-ot meghaladó gyógyszerészi tulajdont kell biztosítani.
