2010 után a magyar kormánynak az a feladat jutott, hogy felerősítse a legyengített Magyarországot. Az ország lábra állításához elsősorban arra volt szükség, hogy növelni tudják Magyarország ellenálló képességét – vont párhuzamot a miniszterelnök a Béres család munkássága és a mindenkori magyar kormányok munkája között, a Béres Gyógyszergyár Zrt. új gyógyszergyártó részlegének avatásán mondott beszédében.
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
Átalakul a Magyar Fejlesztési Bank
Jelentős átalakításokat tervez a kormány a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB), amely a tervek szerint a jövőben egyfajta pénzügyi szolgáltató központként fog működni – mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten a Napi Gazdaság konferenciáján.
A szerb élelmiszer-biztonság és állatjólét fejlesztése Szerbia és az unió érdeke is
Két és fél éves munka eredményeként a Földművelésügyi Minisztérium Bognár Lajos helyettes államtitkár közreműködésével sikeresen lezárta a szerbiai élelmiszerbiztonság és állatjólét fejlesztését célzó Twinning (ikerintézmény-fejlesztési) programot.
Vissza kell szorítani a feketegazdaságot és bővíteni a hitelezést
A feketegazdaság további visszaszorítását, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítését, valamint a demográfiai kihívásokra való reagálást, a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket nevezte a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendőinek Varga Mihály.
Kisebb mértékű lehet a hiány
Rekord alacsony volt az államháztartás központi alrendszerének augusztusi hiánya. Elemzők az adatot kellemes meglepetésnek mondják, de az MTV Ma reggel című műsorában megszólaló gazdasági miniszter szerint nincs min csodálkozni, a folyamatok úgy alakulnak, ahogy azt múlt év végén tervezték.
