Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer

Több mint 85 milliárd forint hitelintézeti követelést váltott ki a Nemzeti Eszközkezelő

2014 augusztus végéig 22 593 ingatlan felajánlást fogadott be a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt., ezzel mintegy 102 000 személy lakhatását biztosítva.

A felelős vízgazdálkodást víztározók építése is segíti

A Kadia Ó-dunai tározó a térségben jelentkező víztöbblet tárolásával és hasznosításával nem csak a felelős vízgazdálkodást, de a környező védett természeti értékek és vizes élőhelyek megóvását is segíti – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára hétfőn a létesítmény ünnepélyes átadásán, Hercegszántó közelében.

Minden fogyasztóval elszámolnak a bankok 2015-ben

Várhatóan nem kell a 10 ezer forintos elszámolási díjat megfizetnie azoknak a hiteleseknek, akik korábban végtörlesztéssel rendezték a devizahitelüket, ám ahhoz forint alapú kölcsönt vettek fel – ezt is tartalmazza az a módosító javaslat, amelyet 2014. szeptember 22-én fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslatot a bizottság előtt Répássy Róbert ismertette.