Bándy Fruzsina lett az év Ifjú Kócsagőre. A győztest Gruber Ágnes, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre készítette fel az Ifjú Kócsagőr Program országos döntőjére. A megmérettetést már második alkalommal rendezte meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a 30y zenekar által életre hívott Y TriÁsz mozgalom a Földművelésügyi Minisztériummal közösen.
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
A megállapodás maradéktalanul szolgálja az ország érdekeit
Orbán Viktor sajtónyilatkozata az Európai Unióval kötött partnerségi megállapodás átvételekor 2014. szeptember 11-én Budapesten.
Trócsányi László levele az Alkotmánybíróságnak
A devizahitelesek megsegítését célzó törvény alapján indított egyik perben a bíró felfüggesztette az eljárást és normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól. Az igazságügyi miniszter 2014. szeptember 11-én megküldte a testületnek a tárca ezzel kapcsolatos álláspontját, amelyben kifejtette a törvény alkotmányossága melletti érveit.
Társadalmi egyeztetésen a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia tervezete és a kapcsolódó környezeti vizsgálati jelentés
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. koordinálásában létrehozott szakértői kör bevonásával elkészítette a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát és az ehhez tartozó környezeti vizsgálati jelentést. A dokumentumokkal kapcsolatos társadalmi egyeztetés 2014. szeptember 11-én veszi kezdetét.
A megállapodás maradéktalanul szolgálja az ország érdekeit
Orbán Viktor szerint maradéktalanul szolgálja Magyarország érdekeit az Európai Bizottság és az ország közötti partnerségi megállapodás.
