Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint a jogállamiság fogalma határozatlan, az ezzel kapcsolatos vitákról az Európai Unió független, jogi fórumainak kell dönteniük, nem pedig politikai testületeknek, például az Európai Tanácsnak.
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
Balog Zoltán amerikai magyar és egyházi szervezetek képviselőivel találkozott
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere amerikai látogatása zárónapján amerikai magyar és egyházi szervezetek képviselőivel találkozott Los Angelesben, 2014. december 7-én vasárnap.
A miniszter Andrew Friedman, a los angeles-i Bais Naftoli Kongregáció elnökének meghívására munkareggelin vett részt, melyen több amerikai zsidó szervezet vezetője is jelen volt. Andrew Friedman köszöntésében biztosította a magyar tárcavezetőt támogatásáról, valamint a magyar-amerikai kapcsolatok további erősítéséről.
Balog Zoltán a tárgyaláson elmondta: fontos, hogy a következő generációk mit tanulnak, tanulhatnak a vészkorszakról. Megemlítette, hogy a magyar kerettantervben kiemelt szerepe van a holokauszt és a zsidó kultúra és történelem oktatásának. A miniszter hozzátette: közös jövőt szeretnénk építeni, és ezt az is bizonyítja, hogy a magyarországi zsidó közösségek önálló oktatási hálózattal rendelkeznek az óvodától a felsőoktatásig.
Balog Zoltán elmondta: „a szélsőjobboldal európai megerősödésére az oktatás a legjobb válasz, ez jelenti az együttműködés jövőjét.”
Balog Zoltán ezt követően ellátogatott a los angeles-i magyar közösséghez is, ahol a San Fernando-völgyi Grace Református Egyház református istentiszteletén vett részt, majd látogatást tett a Reményik Sándor keresztény vasárnapi magyar iskolában is. A közösséget köszöntő beszédében a miniszter elmondta: „az itteni magyar közösségnek jó kapcsolata van Magyarország Kormányával, és ezt tovább kell erősíteni. Maradjanak életteliek, legyenek sokan, és ne csak őrizzék a magyarságot, hanem adják is tovább!”
Los angeles-i programjának, amerikai látogatásának zárásaként Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere látogatást tett, majd beszélgetésen vett részt az USA Nyugati Parti Magyar Tudósklub képviselőivel. A Klub tagjai magyar orvosok, mérnökök, innovátorok és üzletemberek, akiknek célja, hogy magyar fiatalokat segítsenek hozzá neves külföldi kutatóhelyen történő munkavégzéshez.
Budapest, 2014. december 8.
LA
Balog Zoltán amerikai magyar és egyházi szervezetek képviselőivel találkozott
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere amerikai látogatása zárónapján amerikai magyar és egyházi szervezetek képviselőivel találkozott Los Angelesben, 2014. december 7-én vasárnap.
Orbán Viktor V4-Svájc csúcstalálkozón vesz részt Pozsonyban
Az energiabiztonság, az orosz-ukrán konfliktus, a gazdasági együttműködés és versenyképesség kérdései, valamint az Európai Unió és Svájc kapcsolatai is szóba kerülnek kedden a V4 országok miniszterelnökeinek és Svájc államfőjének pozsonyi tanácskozásán, amelyen Magyarországot Orbán Viktor kormányfő képviseli – tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Az ősz közepén is jól teljesített a turizmus
Idén októberben is bővülés jellemezte a magyarországi vendégforgalmat, az összes vendégszám 7,5 százalékos emelkedése mellett az eltöltött éjszakák száma megközelítette a 2 milliót. Az egyre erősödő forgalommal a bevételek is nőttek: a szállásdíj bevételek kimagaslóan, 18 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ez több mint 17,5 milliárd forintot jelent.