Folyamatosan érkeznek a kormányzattól előterjesztések az Államreform Bizottsághoz – mondta interjújában Patyi András, a testület elnöke, aki két kiemelt ügyben már munkacsoportot is felállított. Az egyik a területi közigazgatási rendszer átalakításával, a másik az állampolgárok és a vállalkozások széles körét érintő fizetési kötelezettségeket keletkező adminisztratív terhek radikális egyszerűsítésével foglalkozik.
Címke: Egységes Országos Média Rendszer
Lázár János válasza a Védegylet Egyesület és a Levegő Munkacsoport nyílt levelére
„Az elmúlt hónapok vitái érdekes tanulsággal szolgáltak mindannyiunk számára, bizonyítva, hogy a mindenkori kormánnyal szemben kritikus szervezetek, saját működésük, finanszírozási hátterük átláthatóvá tételében már kevésbé következetesek, akár azt is mondhatnánk: nem érdekeltek. Vajon, mi lehet ennek az oka?”
Beutazási tilalom – egyre inkább elveszíti komolyságát az ügy
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az amerikai beutazási tilalmi ügy egyre inkább elveszíti komolyságát, „egyre zavarosabb az egész dolog”.
Ezermilliárd forint kerül az emberekhez a bankoktól
Orbán Viktor szerint az amerikai beutazási tilalmi ügy egyre inkább elveszíti komolyságát, „egyre zavarosabb az egész dolog”. A Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában a miniszterelnök a devizahiteleket érintő törvényi változtatásokról is beszélt, s egyúttal megerősítette, hogy a kormány tárgyal külföldi tulajdonban lévő bank, bankok megvásárlásáról.
Beutazási tilalom – egyre inkább elveszíti komolyságát az ügy
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az amerikai beutazási tilalmi ügy egyre inkább elveszíti komolyságát, „egyre zavarosabb az egész dolog”.
