A magyar kormány célja az Irakkal való kétoldalú együttműködés és a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok bővítése – mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, amikor szerdán felavatta az első magyar főkonzulátust az észak-iraki Kurdisztán régió fővárosában, Erbílben.
Címke: Egységes Országos Média Rendszer
Az EMMI következetesen tartja magát a szociális ágazatban dolgozókkal egyeztetett megállapodáshoz
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma továbbra is aláírásra várja a szociális ágazatban foglalkoztatott szakemberek képviselőit. A szakszervezetek és az EMMI korábban minden pontban egyetértett a megállapodás szövegét illetően. November 10-én azonban az érdekvédők a korábban általuk is aláírásra javasolt megállapodást nem voltak hajlandóak aláírni.
Balog Zoltán köszöntője a Szociális Munka Napján
A Szociális Munka Napjának célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján segítik, gondozzák segítségre szoruló honfitársainkat. November 12-én nekik mondunk köszönetet – felelősségteljes és önzetlen munkájuk minden állampolgár számára nélkülözhetetlen. A kormány elkötelezett a szociális és gyermekvédelmi ágazatban dolgozók által felhalmozott szaktudás és tenni akarás erősítésében. Ezért fontos, hogy az elkötelezett szakemberek megfelelő megbecsülésben részesüljenek. A kabinet tavaly decemberi döntésének köszönhetően a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti dolgozók idén januártól bérpótlékot kapnak, ami 5-11 százalékos emelkedést jelent, és ami a 73 ezer szakdolgozón túl a 20 ezer technikai munkatársat is érintette. Ezt 2015-ben is garantálja. A kormány a szociális és gyermekvédelmi ellátások biztosítását a közjó megteremtése, a szociális biztonság fenntartása, a szegénység elleni küzdelem fontos eszközének tekinti.
A Szociális Munka Napja alkalmából köszönjük az egész évben e fontos célokért tevékenykedő munkatársak munkáját.
Budapest, 2014. november 12.
Balog Zoltán köszöntője a Szociális Munka Napján
A Szociális Munka Napjának célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján segítik, gondozzák segítségre szoruló honfitársainkat. November 12-én nekik mondunk köszönetet – felelősségteljes és önzetlen munkájuk minden állampolgár számára nélkülözhetetlen.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium határozottan elítéli a nigériai terrorcselekményeket
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium együttérzését és részvétet fejezi ki a 2014. november 10-én a nigériai Potiskum városa fiúiskolájában történt öngyilkos bombamerénylet áldozatai és azok családja számára. Az eddigi értesülések szerint a támadásban 46 gyermek veszítette életét és több mint 79 sérült meg.
