Címke: Egységes Országos Média Rendszer

Magyarország teljesítménye jelentősen hozzájárul Európa megerősödéséhez

Magyarország a teljesítményével jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Európa újra megerősödjön – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Berlinben a Német Külpolitikai Társaságban (DGAP) tartott előadásában.

A Magyar Tudomány Ünnepén a fiatal kutatókat, a jövő agrártudományát ünnepeljük

A fiatal kutatók a mezőgazdaság előtt álló globális kihívásokra adandó válaszok letéteményesei, ezért a Magyar Tudomány Ünnepén a fiatal kutatókat, a jövő agrártudományát ünnepeljük – mondta Czerván György a Földművelésügyi Minisztériumban tartott rendezvényen.

Szemléletváltás történik a fogyasztóvédelemben

A fogyasztóvédelemben szemléletváltás történik, ezt tükrözi a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) fogyasztóbarát munkája is – hangsúlyozta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán a hatóság megújuló honlapját bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten.

Egyre erősebb a civil szektor

Évről évre egyre erősebb a civil szektor Magyarországon, a civil szervezetek száma egyre emelkedik – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a 7. Civil licit fenntarthatósági aukció megnyitóján, szerdán Budapesten. Rövidhír.