A nemzeti fejlesztési miniszter a pályázatok értékelésére létrehozott minősített bizottságok javaslata alapján döntést hozott a második körben meghirdetett bányászati koncessziók megadásáról.
Címke: Politikai hírek
Átadták az ország legnagyobb szabadtéri piacát
Törekednünk kell a tájegységeken belüli önálló termelés kialakítására, a mezőgazdaság helyi tradíciókon alapuló termelési módjainak támogatására, növény- és állatfajtáink megőrzésére – hangsúlyozta az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a 2500 m2-es piac átadó ünnepségén, Nyíregyházán.
Komoly segítség a devizahiteleseknek
A devizahitelesek helyzetének rendezésére hozott törvények, illetve törvényjavaslatok a kormány korábbi ígéretének megfelelően segítenek a devizahiteleseken – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Több mint száz fiatalt támogat idén az Erzsébet Talentum program
Száztizenkét fiatal vesz részt idén a zánkai Erzsébet-táborban az Erzsébet Talentum programnak köszönhetően, ahol segítséget kapnak tehetségük kibontakozásához – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, pénteken, Zánkán.
Új Európa-politikára van szükség
Orbán Viktor miniszterelnök szerint „a projekt, amit Európai Uniónak nevezünk, elakadt”, ezért a kormányfő megújult Európa-politikát tart szükségesnek, de úgy látja, „nincs, aki meghirdesse, nincs, aki megcsinálja, az idő pedig ellenünk dolgozik”.
