A polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés területén elfogadott uniós jogi aktusok gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos magyar tapasztalatokat osztják meg az Igazságügyi Minisztérium szakértői, valamint magyar bírák és egyetemi oktatók a 2014. november 19-20-i, a Lett Köztársaságból érkező delegáció számára szervezett tanulmányút keretében.
Címke: Politikai hírek
Szemléletváltás szükséges a fogyasztásban
A fogyasztói magatartás és szemlélet átalakítására van szükség azért, hogy nőjön az erőforrások felhasználásnak hatékonysága, illetve azért, hogy a termelésben kevesebb nyersanyagot használjanak fel, s kevesebb hulladék képződjön – fejtette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdán, Budapesten.
Hosszan tartó gazdasági felzárkózás csak minőségi növekedéssel érhető el
A sikeres gazdasági felzárkózást elérő országok tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy hosszan tartó felzárkózási folyamat csak minőségi növekedéssel érhető el – mondta Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerdán Jászberényben, az Electrolux Lehel Kft. 1,3 milliárd forintos kutatás-fejlesztési projektjének záró rendezvényén.
Papp Anna Mária az Országos Idegennyelvű Könyvtár új főigazgatója
Dr. Papp Anna Máriát nevezte ki az Országos Idegennyelvű Könyvtár élére az emberi erőforrások minisztere. Az új főigazgató kinevezését 2014. november 19-én vette át Dr. Cseri Miklóstól, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkárától.
Fontos megmutatni a felzárkózási politika eredményeit
Fontos megmutatni a felzárkózási politika eredményeit – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Budapesten.
