Szerkesztő bejegyzései

Balog Zoltán adta át a megújult edelényi kastélyt

Megújult az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély és parkja, a beruházást Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át csütörtökön. A 18. században épült, az utóbbi évtizedekben jelentősen leromlott kastély 2,4 milliárd forintból, zömmel uniós forrásból újult meg.

A miniszter kiemelte: a kormány 2010-től azt bizonyítja, hogy mennyire fontos számára a történelmi jelentőségű helyek megőrzése, a jövő generációk számára is vonzóvá formálása. Balog Zoltán szólt arról is, hogy az unió talán leghátrányosabb térsége az edelényi, ugyanakkor az európai építészet egyik csúcsa ez a kastély és “most visszaadjuk azt a gazdagságát, ami volt”.

Véleménye szerint egy kastély ma nem lehet csupán történeti emlékhely vagy éppen turisztikai látványosság, hanem egy élettel teli kulturális közössé térnek is kell lennie. Az a cél, hogy ez a kastély is élettel teljen meg és az itt élők életének része legyen – mondta Balog Zoltán. Hozzátette, hogy kultúra nélkül nincs felemelkedés, nincs felzárkózás, felzárkóztatás, a legszebb történeti és kulturális tereinket őrizni kell és ebben a városban is szükség van egy emblematikus épületre.

Balog Zoltán mindehhez hozzátette: a kormánynak az a szándéka, hogy Magyarország “kastélynagyhatalom” legyen. Az épületek számát tekintve azok vagyunk és ha minden kastély állaga olyan lesz, mint az edelényié, akkor teljessé válik ez a szándék – jegyezte meg a miniszter.

A kastély falai között egykor volt járásbíróság, földhivatal, börtön, szovjet főparancsnokság, fűszerraktár, öregek napköziotthona, óvoda és szükséglakás egyaránt. Majd évekig üresen állt, pusztulása drámai volt.
A főleg uniós támogatásból 2009-től nemcsak a barokk kastélyépületet, de a csaknem 50 hektáros barokk kastélyparkot is felújították, visszaállítva a kastély környezetének szigetjellegét. A rekonstrukciónak köszönhetően ismét lenyűgöző látványt nyújt Magyarország hetedik legnagyobb kastélya helyreállított homlokzatával, rekonstruált falszíneivel, páratlan rokokó falképeivel.

A munka még nem fejeződött be teljesen, mintegy 900 millió forintból rendezik be a kiállítótereket és helyreállítják az angolparkot is.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

2020-ig évente plusz egymilliárd forintot szán a Kormány tehetséggondozásra

2020-ig évente egymilliárd forintot szeretne a Kormány a tehetséggondozást segítő programokhoz hozzátenni – közölte az emberi erőforrások minisztere a Bonis Bona-díjak átadásán, kedden a fővárosban.

Balog Zoltán kiemelte: tavaly több mint 349 ezren ajánlották fel az adó erre a célra fordítható egy százalékát. A magyar társadalomban van fogadókészség a tehetségekre és szándék is a támogatásukra – állapította meg a miniszter, hozzátéve: bízik benne, hogy abban a küzdelemben, aminek a célja a minőségi munka, a jelen lévő pedagógusok szövetségesek. Kiemelte: felfedezni, segíteni kibontakozni, kísérni, megőrizni a tehetséget, ez a pedagógusok dolga, amit ma szeretnének elismerni. A tehetség ugyanis olyan adomány, ami visszájára is üthet, ha nem megfelelően bontakoztatják ki – jegyezte meg a tárcavezető. 

Bonis bona discere, vagyis jótól jót tanulni. Ez a latin közmondás a névadója a díjnak, s a tehetségnél az az egyik legfontosabb: “felébreszteni a fogadókészséget és azt ébren is tartani” – mondta Balog Zoltán. Nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenni – idézte a miniszter Robert Capa világhírű fotográfust, majd hozzátette: ez számára azt jelenti, hogy a tehetség nem magánügy, hanem a közösség ügye; arra a határokon belül és kívül egyaránt szükség van.

Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége elnöke köszöntőjében azt mondta: mindenkinek “a hajtóereje az elismerés”, ezért fontos, hogy erre is időt szánjanak. A kitüntetést 2013 tavaszán a Nemzeti Tehetség Program keretében alapította az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A díjjal a tehetséggondozás területén kiemelkedő pedagógusokat szeretnék elismerni. Kedden életműdíj, kiváló versenyfelkészítő, kiváló tehetséggondozó kategóriákban osztottak ki elismeréseket, amelyeket összesen 63-an vettek át. Az ünnepséget azért e napon tartották, mert március 25-e Bartók Béla születésnapja, ami hagyományosan a tehetség napja a Kárpát-medencében. 

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

 

Találkozás Claudia Yang zongoraművésszel

Claudia Yang zongoraművész több évet élt Magyarországon, ikerlányai is hazánkban születtek. Elkötelezettségét a magyar nemzet és kultúra iránt már számos alkalommal bizonyította. Február 13-án Pekingben Pro Cultura Hungarica emlékplakettetadományoztam neki a magyar zenekultúra magas művészi szintű, önzetlen és elhivatott megjelenítéséért. Március 25-én egy baráti beszélgetés erejéig ő látogatott meg engem.

Március 26-án este fél 8-kor a felújított Pesti Vigadóban a MÁV Szimfonikus Zenekarral és Carlo Ponti dirigálásával ad koncertet. 

Nagyszerű élménynek ígérkezik, aki teheti, vegyen részt rajta.

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

Számítógépeket kapott a Johannita Segítő Szolgálat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Johannita Segítő Szolgálat képviselőjével közösen 50 darab jó állapotú, használt számítógépet vett át 2014. március 21-én az EMMI Tükörtermében.

A gépeket a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a T-Systems Zrt. közös akció keretében ajánlotta fel. A korábban a közigazgatásban használt, hibátlan állapotú, működőképes számítógépeket a Szolgálat által kimondottan időskorúak számára létrehozott, a digitális kommunikációt segítő projekt megvalósításában hasznosítják.

A www.join-in.hu egy idősek kisközösségei részére alkotott internetes portál, melyet a facebookhoz hasonló funkciókkal, életkornak megfelelő tartalmakkal és kezelhetőséggel, önkéntesek igényei alapján alakított ki a Johannita Segítő Szolgálat Budapest-Belvárosi csoportja, a Bull Magyarország Kft., valamint egy nemzetközi fejlesztői konzorcium, a MAG Zrt. segítségével.

A fejlesztés célja az egyedül élő szép korúak szociális elszigeteltségének enyhítése. A portál tartalmainak rendszeres használata ezen kívül hozzájárul a felhasználók szellemi és fizikai egészségének szinten tartásához is. Az internetes oldalon szereplő tartalmak egyedüli vagy csoportos játékok, illetve torna és gyógytorna gyakorlatok, melyek végezhetők egyedül, vagy adott időpontban gyógytornász segítségével.

Ez a projekt jó példája az idősek kreatív módon történő segítésének. A portál rendszeres használatával lehetőség nyílik továbbá egyes betegségek korai felismerésére, ezáltal az ideális gyógyszerelés beállítására és a megfelelő rehabilitációra is.

Az adományozott gépeket a Sylvester János Gimnázium diákjai helyezik ki és tartják karban az iskolai közösségi szolgálat keretében.

A projekt magyarországi megvalósítását a német Johannita GMBH és a Johannita Rend Magyar Tagozata 2013 novemberében Johannita Innovációs Díjjal tüntette ki.

Az oldal német nyelven is elérhető (www.join4fun.eu).

Budapest, 2014. március 21.

Balog Zoltán: az elmúlt négy év egyik legnagyobb eredménye a családok megerősítése volt

A családok megerősítését és középpontba állításukat nevezte az elmúlt négy év egyik legnagyobb kormányzati eredményének az emberi erőforrások minisztere március 22-én a budapesti Millenárison tartott egész napos családi rendezvényen. 

Balog Zoltán a programsorozatra kilátogató több száz család között külön köszöntötte a Down-szindrómásokat a március 21-i világnap alkalmából, majd arról beszélt, a kormány az elmúlt években megpróbálta a munka világát a nők számára is kedvezően alakítani, hogy ha úgy döntenek, akkor a gyereknevelés mellett dolgozni is tudjanak. A miniszter a családpolitikai intézkedések között fontos lépésnek tartja azt is, hogy idén január 1-jétől a saját család nélkül élő gyerekek már nem intézetekbe, hanem családokhoz, nevelőszülőkhöz kerülnek. Ezzel összefüggésben utalt arra is, hogy a nevelőszülői tevékenységet „önálló foglalkozássá”, munkaviszonnyá alakították.

A tárcavezető a Családünnep Magyarországgal elnevezésű programon a gyerekvállalásról szólva egy mondást is idézett, amely szerint a legnagyobb ajándék a gyerekeknek az, ha kistestvért adnak nekik. A Családháló.hu által szervezett rendezvényen a miniszter és Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár a „tavaszköszöntés” alkalmából szalagokat kötött a Millenárison felállított Életfára, majd irodalmi és fotópályázatok díjait osztották ki.

Soltész Miklós Családháló-díjakat adott át védőnőknek, bölcsődei és óvodai dolgozóknak, gyerekorvosoknak, valamint a civil szervezet munkatársának. Az államtitkár a díjátadás alkalmából arról beszélt, hogy a szülők, valamint a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók felelőssége közös a gyereknevelésben, és arra biztatta a szülőket, hogy ezt a felelősséget bátran merjék átadni a szakembereknek. Soltész Miklós a rendezvényen az elmúlt négy év családokat érintő intézkedéseit felidézve kiemelte, a 2010 előtti „erkölcsi és anyagi romboláson” akartak változtatni. Szerinte a korábbi kormányzat alatti „rossz szemlélet” akkor kezdődött, amikor Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő 2004 őszén azt mondta, hogy az öregecskedő feleségeket le lehet cserélni. Szerinte ez után olyan mértékű rombolás indult el, amit kész csoda, hogy átvészelt az ország. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2000 és 2010 közötti időszak volt az, amikor az úgynevezett Ratkó-unokák megszülethettek volna, ám ezt akkor nem használták ki, ezért volt szükség a gyors családpolitikai lépésekre, ezek között utalt a GYES három évre történő visszaállítására, a családi adókedvezmények bevezetésére, illetve kiszélesítésére, a lakásépítési szociálpolitikai támogatás bevezetésére.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula