Címke: hírek

Balog Zoltán képzőművészeti ösztöndíjakat adott át

Hét képzőművésznek adta át a Római Magyar Akadémia idei képzőművészeti ösztöndíjait május 9-én Budapesten az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán kiemelte: az ösztöndíj gesztus a magyar képzőművész társadalom, a képzőművészek közössége felé, akik munkáját a kormányzat szeretné úgy támogatni, hogy munkájuk egyszerre legyen szélesebb körben ismert és ők maguk is szélesebb körben tudjanak tájékozódni. A képzőművészet egyik legfontosabb kiindulópontja Róma, ahol számtalan magyar alkotó merített már inspirációt – mutatott rá. A miniszter a Római Iskola hagyományainak fenntartása érdekében alapította újra a Római Magyar Akadémia képzőművészeti ösztöndíját, amelynek keretösszegét évi ötmillió forintban állapította meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére. Az ösztöndíjban évi legfeljebb nyolc fő részesülhet.

A pályázati felhívás január 17-én jelent meg az NKA honlapján, pályázatot kizárólag hivatásos festőművészek, grafikusművészek, szobrászművészek és intermédia művészek nyújthattak be, amennyiben nem részesülnek egyéb állami ösztöndíjban vagy alkotói támogatásban. A február 17-i határidőre 29 pályázat érkezett be, melyeket szakmai kuratórium bírált el. Az idén Barabás Zsófia, Barta János Gábor, Krámli Márta, Moizer Zsuzsa, Nyilas Márta, Székelyi Katalin és Tóth Árpád által elnyert, egyhónapos ösztöndíj célja, hogy a magyar művészek számára lehetőséget adjon a római galériák, gyűjtemények és múzeumok vezetőivel való szakmai kapcsolatok kiépítésére, alkotói tapasztalatok szerzésére.

MTI, EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

Balog Zoltán gratulációja az MTA új elnökének

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levélben gratulált a Magyar Tudományos Akadémia új elnökének, amelyben biztosította személyes és az általa vezetett tárca együttműködési készségéről, valamint jövendő munkájához sok sikert kívánt.  Az MTA új főállású vezetőit  zárt ülésen választották meg május 6-án. Huszadik elnöke Lovász László matematikus lett, megbízatása három évre szól.

A tárcavezető szintén levélben köszönte meg a leköszönő elnök eddigi munkáját. Pálinkás József hat éven át töltötte be az elnöki tisztséget, így a törvény értelmében már nem indulhatott újra.

 

Balog Zoltán gratulációja Freund Tamás agykutató-professzornak

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatóját, Freund Tamás neurobiológust is felvette tagjai közé az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia (American Academy of Arts and Sciences). Az 1780-ban alapított, a világ legkiválóbb tudományos, művészeti és közéleti gondolkodóit tömörítő szervezet jelenleg 250 Nobel-díjas és több mint 60 Pulitzer-díjas taggal büszkélkedhet. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levélben gratulált Freund Tamásnak.

Balog Zoltán: háromszorosára növelték a Határtalanul! program támogatását

Az idei évben a kormány háromszorosára növelte a külhoni magyar kirándulások támogatását, amelyre 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta az emberi erőforrások minisztere május 7-én Budapesten, amikor a Határtalanul! program keretében a Piarista Gimnázium diákjait útnak indította a Vajdaságba, zombori tanulmányi kirándulásukra.

Balog Zoltán kiemelte: egy-két éven belül elérik, hogy ne lehessen olyan magyar iskolás, aki úgy végzi el a nyolc osztályt, hogy ne járt volna állami támogatással legalább egyszer külhoni, magyar lakta területen. Míg 2010-től mostanáig negyvenezer fiatal jutott el külhoni magyar közösséghez, egy iskolaéven belül újabb negyvenezren utazhatnak – jelezte. Kitért arra is, hogy a program idei keretére még két hétig lehet pályázni. Arra biztatta az intézményvezetőket, hogy ezt az időt használják ki, mert még van egy kis forrás, amelyet nem költöttek el a gimnáziumi programrész keretében. Az általános iskolai programrész forrásait ugyanakkor már szétosztották. A keretre 692 pályázat érkezett a korábbi mintegy 400-450-hez képest, és több mint 600 kérelmet támogatnak – közölte.

Balog Zoltán úgy fogalmazott az utazó diákokhoz fordulva: “otthonról mennek haza”. Mindenütt, ahol magyarul beszélnek, és van valaki, aki a szívében magyarnak érzi magát, ott egy kis darab magyar haza van – mondta a miniszter, aki hozzátette: a diákok ötnapos kirándulása után egy héttel délvidéki, szabadkai magyar fiatalok érkeznek Magyarországra. Kiemelte: “mi egy olyan különleges ország vagyunk, hogy saját magunkkal vagyunk szomszédok”, és amikor a diákok átlépnek a határ másik oldalára, akkor magyarokkal, magyar kultúrával és történelemmel találkozhatnak. Kitért arra is: az összetartozásért napi szinten meg kell küzdeni, az nem marad meg magától, a kapcsolatoknak kétoldalúaknak kell lenniük. A tárca vezetője – aki térképet és iránytűt adott ajándékba az útnak indulóknak – azt üzente a vajdasági magyaroknak, hogy mindig szívesen látjuk őket, amikor erre járnak. Jöjjenek minél gyakrabban, hiszen összetartozunk – fogalmazott Balog Zoltán, aki azt kívánta, a diákok legyenek jó vendégek és vendéglátók.

A rendezvényen részt vett Dér Henrietta vajdasági származású énekesnő, aki azt mondta: nagyon fontos, hogy ápolják a külhoni magyarság kulturális értékeit, és őrizzék az identitást. A diákok öt napra utaztak el, és vajdasági társaikkal közös projektet is megvalósítanak a gimnáziumi programrész keretében.

MTI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

A budapesti Piarista Gimnázium diákjainak útja a Vajdaságba

Az uniós egészségügyi miniszterek az ukrán helyzet egészségügyi vonatkozásairól is tanácskoztak

Az európai uniós egészségügyi miniszterek kétnapos informális athéni ülésén is fontos téma volt az ukrán válság, annak egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi vonatkozásai – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere április 29-én.

A tárcavezető elmondta, április 28-a délután a migráció és közegészségügy kérdéseiről egyeztettek a miniszterek. A bevándorlók – akik esetleg járványokat hurcolhatnak be – egészségügyi ellátása látszólag elsősorban a dél-európai országokat érinti. Ennek kapcsán szóba került Ukrajna, mivel az ukrán válságból könnyen lehet egy egészségügyi szükséghelyzet is. Egy ilyen esetleges vészhelyzetben a visegrádi 4-ek (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) együttműködésére és európai uniós segítségre is szükség van – tette hozzá a miniszter.

A soros EU-elnök Görögország által Athénban megrendezett tanácskozás első napján az elektronikus egészségügyi (e-egészségügyi) fejlesztésekről és a betegek adatainak védelméről is egyeztettek a résztvevők. A magyar fél ismertette az eredményeit, köztük azt, hogy a nyilvántartási rendszerben látni lehet, ki milyen egészségügyi szolgáltatást vett igénybe. Szükség esetén például pár pillanat alatt le lehet hívni például a beteg legutóbbi vérvételének eredményét. A másik e-egészségügyi fejlesztés révén az egészségügyi ellátást igénybe vevők saját mobileszközeiken is be tudnak kapcsolódni az egészségügyi ellátásba. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár saját mobiltelefonján mutatta be azt az alkalmazást, amely azonnal megadja, hol van a legközelebb orvos, gyógyszertár, kórház.

Április 29-én a gazdasági válság következményeiről tárgyaltak az uniós egészségügyi vezetők. Balog Zoltán megjegyezte, hogy amikor csökkennek egy ország gazdasági lehetőségei, akkor általában az egészségügyön spórol. Magyarország viszont épp a válság idején vállalta, hogy átalakítja az egészségügyi ellátórendszert. Központosították az egészségügyet, a kórházakat állami fenntartásba vették, egyszerűsítették a betegutakat – mondta a miniszter. Hozzátette: a válságot lehetőségnek használták arra, hogy egyszerűbbé és hatékonyabbá tegyék az egészségügyi rendszert. Az utóbbi években százmilliárdos nagyságrendű megtakarítást értek el a gyógyszerkasszában is, mindezt anélkül, hogy a lakosságnak emelkedtek volna a gyógyszerkiadásai – mondta.

A szakminiszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban hazai és uniós forrásból több százmilliárdos fejlesztéseket hajtottak végre az egészségügyben. Céljuk, hogy ezeket a fejlesztéseket a következő uniós ciklusban is folytassák. A következő négy évben a magyar egészségügy nagy feladata az lesz, hogy a már XXI. századi, európai színvonalú kórházak ellátását, finanszírozását megszervezzék, összekapcsolják a környék lakosságával. Emellett a következő négy év másik legfontosabb feladata, hogy az alapellátást úgy megerősítsék, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba – mondta a tárcavezető.

MTI

Fotó: www.gr2014.eu