Címke: hírek

11 százalékkal nőnek az Erasmus+ magyar forrásai

Magyarországról indul útjára az Európai Unió 7 évre szóló, az egész kontinenst érintő oktatási programja, az Erasmus+. A részletekről Balog Zoltán és Andrulla Vasziliu az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztosa adott tájékoztatást a programról szóló konferencián, március 12-én Budapesten. Az emberi erőforrások minisztere bejelentette: idén az Erasmus+ magyar forrásai 11 százalékkal nőnek.

Balog Zoltán kiemelte: idén a magyar források 11 százalékkal nőnek, és 31 millió euró használható fel oktatási, képzési, mobilitási célokra. Szerinte az Erasmus+ polgárközpontú, a jövőre és az ifjúságra orientált program, amelyben – a más területeken jelentkező viták ellenére – egymást erősítik az uniós tagállamok. Hagyománya, múltja és jövője is van. A miniszter elmondta: Európát nem mi találtuk ki, évszázadok, évezredek óta létezik, és az olyan nagy nevek, mint Erasmus, mutatják, hogy megvannak a biztos kulturális alapjai és gyökerei, amelyekre érdemes építeni. A tárcavezető fontosnak tartja, hogy az Erasmus+ hét korábbi programot egyesít, és Magyarországról indul útnak. Kitért arra is, hogy a szakképzés minőségének fokozatos romlása Magyarország egyik legfontosabb problémája, ha e területre pluszforrásokat lehet átcsoportosítani, az nagyon fontos lépés. A most induló program segítheti a tudásáramlás és a tapasztalatszerzés erősítését – közölte.

A felsőoktatás területéről elmondta: „annak olyan hosszú lejáratú kötvénynek” kell lennie, amelyet a jelenben kötnek, de a jövőben a nemzet minden polgára jól jár vele. Az a felsőoktatási reform, amely csak a termelési mutatókat látja, nem megoldás Magyarország számára, a mennyiség felől a minőség felé kell terelni az egyetemeket. A gazdaságosság mellett nagyon fontos a nyitottság is, amihez a most induló program szintén jelentős mértékben hozzájárulhat. Hangsúlyozta, nagyon sok olyan tudást „vihetünk” Magyarországról, amire szüksége van Európának. A magyar célkitűzések között említette a pedagógusképzés átalakítását, a hátrányos helyzetűek felzárkózását. Arra számít, hogy a programnak köszönhetően kiterjedtebb lesz a nemzetközi kapcsolatrendszer, és új szemlélet valósulhat meg a felsőoktatásban.    

)

Andrulla Vasziliu, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztosa arra számít, hogy az Erasmus+ a munka és az oktatás világát közelebb hozza egymáshoz. A program azt szimbolizálja, hogy Európa nyitott a világ felé – mondta, jelezve: a diákok harmadik világbeli országokban is tölthetnek el tanulmányi időt. Kiemelte: az egyetemeknek és főiskoláknak alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez, és biztosítaniuk kell, hogy az oktatás lépést tartson a gazdasági fejlődés ütemével. Nyitott, igazságos, demokratikus világra van szükség, és egy ilyen társadalom kialakítása a tantermekben kezdődik el – hangoztatta. Hozzátette: négymillió embernek lesz lehetősége a programba való bekapcsolódásra, az Erasmus+ költségvetése pedig 40 százalékkal emelkedik. A program a következő hét évben több mint 100 ezer magyar diáknak nyújt segítséget az oktatás, képzés és a mobilitás területén. Az elmúlt hét évben 64 ezer diák vehetett részt a programokban – jelezte a biztos, aki a többi között a nyelvtanulást, az olvasási és szövegértési képességek fejlesztését hangsúlyozta. Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója azt mondta: tavaly közel 2600 pályázat érkezett, ami jelentős növekedés 2007-hez képest. A programok hozzájárultak, ahhoz, hogy a hazai oktatás minősége magasabb legyen és módszertana megújuljon – mondta.

Az Erasmus+ a következő hét évben összesen 14,7 milliárd eurós költségvetésből gazdálkodhat, a program külföldi tanulási, képzési, tapasztalatszerzési és önkéntesi lehetőségekhez nyújtandó hozzájárulás formájában több mint 4 millió résztvevő számára fog támogatást biztosítani. Ezen belül 450 ezer gyakornoki helyet lehet betölteni. Külföldi oktatási, képzési vagy munkalehetőséget 650 ezer szakipari tanuló, illetve gyakornok kaphat. Külföldi tanítási, illetve oktatási lehetőséghez 800 ezer tanár, szakoktató, oktatási szakember, illetve fiatal munkavállaló juthat hozzá a támogatás révén. Ezen túlmenően 200 ezer mesterképzésben részt vevő hallgató részesülhet hitelgaranciában, hogy a teljes ciklust egy másik országban végezze el. Több mint 25 ezer felsőoktatási hallgató kaphat ösztöndíjat közös mesterképzésben való részvételhez, aminek keretében tanulmányaikat legalább két külföldi felsőoktatási intézményben végzik. Több mint 500 ezer fiatal vállalhat önkéntes munkát külföldön, vagy vehet részt ifjúsági csereprogramban.

Az Erasmus+ révén 125 ezer iskola, szakiskola és szakmai továbbképző, illetve felső- és felnőttoktatási intézmény, ifjúsági szervezet és vállalkozás nyerhet támogatást összesen 25 ezer „stratégiai partnerség” megalapításához. E partnerségek a tapasztalatcserét, valamint az oktatás és a munka világa közötti szorosabb kapcsolatot szolgálják. 3500 oktatási intézmény és vállalkozás juthat forrásokhoz több mint 300 „tudásfejlesztési szövetség” és „ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetség” kialakításához, a foglalkoztathatóság, az innováció és a vállalkozói szellem előmozdítása érdekében. Hatszáz, sporttal kapcsolatos nemzetközi partnerség – például európai nonprofit esemény – részesülhet támogatásban. Magyarországról az egész életen át tartó tanulás uniós programja és a „Fiatalok lendületben” program keretében 2007 és 2013 között csaknem 65 ezer diák, fiatal, valamint tanár, oktató, illetve fiatalokkal foglalkozó szakember részesült támogatásban. Az Erasmus+ keretében a következő hét évben a becslések szerint közel 100 ezren kapnak majd támogatást. Magyarország az idén az Erasmus+ programból 31 millió eurót kap, a részére elkülönített összeg 2020-ig várhatóan minden évben nőni fog.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

Szerkezetkész a Semmelweis Egyetem központi betegellátó épülete

Szerkezetkész a Semmelweis Egyetem központi , mintegy húszezer négyzetméteres betegellátó épülete, melynek elkészült mind a nyolc szintje, tetején helikopter-leszállóhellyel. A bokrétaünnepségen ünnepi beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is 2014. március 11-én.

A Korányi projekt bokrétaünnepségén Balog Zoltán elmondta, a 21. századi infrastruktúrát biztosító fejlesztés 13 milliárd forintból valósul meg. Az összeget hazai és uniós forrás biztosítja. Beszélt arról, hogy a Semmelweis Egyetem jelentőségéhez nem méltó az az infrastruktúra, amellyel jelenleg rendelkezik. A projektnek köszönhetően egy új infrastruktúrával új esélyt kap a betegellátás, a felsőoktatás, és a kutatás hármasa – mondta. A tárcavezető szerint előre kell lépni abban, hogy a járó- és a fekvőbeteg-ellátás viszonylatában az előbbi javára billenjen a mérleg. A Korányi projekt ezt is ígéri. A miniszter kijelentette: 400 projekt 300 milliárd forintos beruházása méltó válasz azoknak, “akik a magyar egészségügy válságáról beszélnek”.

Szócska Miklós, az EMMI egészségügyért felelős államtitkára szerint a fejlesztés hatalmas lépés az egyetemnek, a diagnosztikai eszközöknek és az új körülményeknek köszönhetően pedig az egyetem 21. századi fejlettségű lesz. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora kijelentette: a fejlesztésnek köszönhetően az ország egyik legmodernebb kórháza jön létre. A diagnosztikához közelebb kerül a terápia, amely lehetővé teszi a betegek még gyorsabb és hatékonyabb kezelését – tette hozzá. A tervek szerint az év végén, vagy a jövő év elején megindulhat a betegellátás az új központi betegellátó épületben.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára elmondta,  hogy felelősségét érezve  a kormány döntött arról, hogy a 2014-2020 uniós ciklusban az egészségügyi fejlesztéseket és a közcélú beruházásokat mentesíteni kell a pályáztatás alól. Emlékeztetett: az épület alapkövét egy évvel ezelőtt tették le. Bognár Árpád, a Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a kivitelező SH Konzorcium képviseletében kijelentette: az új épület a meglévő szakmai színvonalhoz biztosít majd megfelelő infrastrukturális hátteret. Szólt arról, hogy a projekt keretében végzett épületfelújítások során komoly építészeti problémákkal találkoztak, példaként az alapozást és a homlokzatot említette.

A beszédeket követően mind az öten szalagokat kötöttek egy bokrétafára, amelyet egy daru emelt fel az szerkezetkész épület tetejére. Az új központi betegellátó épületben egyebek mellett helyet kap egy 24 órás szolgáltatást nyújtó központi röntgen diagnosztika és központi laboratórium, valamint létrejön az ország legnagyobb intenzív ellátó centruma. Az épület egybeépül a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikával, azzal egységes homlokzatot kap, valamint átjárórendszer is létrejön a szomszédos klinikákkal. A projekt keretében tart a nőgyógyászati klinika és a Radiológiai Klinika épületének átalakítása is. A kivitelezéssel párhuzamosan az egyetem eredményes közbeszerzési eljárást folytatott le orvostechnikai eszközök beszerzésére. A szerződések sikeres megkötésével több, mint 2 milliárd forint összértékben helyezhetnek majd üzembe a kor elvárásainak megfelelő berendezéseket.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

Ady Endre-emlékkiállítás nyílt a csucsai Octavian Goga múzeumban

Ady Endre-emlékkiállítást nyitott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 8-án a Kolozs megyei Csucsán a Boncza-kastélynak abban a melléképületében, amelyikben Ady Endre feleségével, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertával élt.

Balog Zoltán az emlékkiállítás megnyitóján elmondta: Ady és Goga kapcsolata egy kicsit a román-magyar viszonyhoz is hasonlít. Abban egymást váltották a fellobbanó barátság és a kemény szembenállás szakaszai, most viszont közös az emlékhely. A Boncza-kastélyt Octavian Goga erdélyi román költő, későbbi román miniszterelnök vásárolta meg, az épületben és a hozzá tartozó birtokon ma Octavian Goga-múzeum működik. ”Azt kívánom az erdélyi magyaroknak, erősítse magyarságukat ez a hely. Legyen az az üzenete, hogy itt voltunk, itt vagyunk és itt leszünk” – jelentette ki a miniszter. Azt a vágyát is megemlítette, hogy a csucsai múzeum és az Ady Endre-emlékkiállítás legyen fontos állomás a Budapest és Kolozsvár közötti úton, “a magyarországi és az erdélyi magyarok zarándokútjának fővonalán”.

A tárcavezető megemlítette, ha Arany János, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor és Ady Endre az első világháború után születtek volna, nem lettek volna magyar állampolgárok. “Kettős örömnek” nevezte, hogy 2010 óta ez másképpen van. Úgy ítélte meg, hogy a csucsai Ady-emlékhelynek növeli a jelentőségét, hogy Magyarország határain kívül esik. ”Ez a ház nemcsak abba nyújt betekintést, ami volt, hanem abba is, ami van” – jelentette ki.

Aurel But, az Octavian Goga múzeum igazgatója köszönetet mondott az Ady-kiállításért, amelyet a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett Csucsán. Hozzátette, a múzeum eddigi Ady-kiállítása kevéssé szólt a költőóriásról, az inkább etnográfiai jellegű volt. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja kijelentette, az lesz a következő feladat, hogy a csucsai múzeumot illesszék az utazási irodák útvonalába, az iskolai kirándulások célállomásai közé. Csorba Csilla, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója megemlítette, ha Érmindszenten, Ady Endre szülőfalujában is hasonló kiállítást rendezhetnek, elmondhatják, hogy fontos lépést tettek az emlékállítás útján.

MTI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

Ady Endre emlékkiállítás nyílt Csucsán

Versenyuszoda épül Gödöllőn

Nemzetközi úszó- és vízilabda-események megrendezésére is alkalmas, 50 méteres medencés versenyuszoda épül Gödöllőn – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2014. március 6-án.

Balog Zoltán elmondta, azért is szükséges az új vizes létesítmény, mert miközben Budapest északkeleti agglomerációjában az elmúlt 50 évben a lakosság száma megduplázódott, addig az infrastruktúra-fejlesztés a sportban elmaradt ettől az ütemtől. A tárcavezető hozzátette: a versenyuszoda mellé egy 1000 fős lelátó, egy bemelegítő-tanmedence, valamint egy wellness-részleg is épül. A beruházás Gödöllő központi részén, állami tulajdonú, a Szent István Egyetem vagyonkezelésében lévő területen valósul meg, teljes mértékben állami forrásból.

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a leendő létesítmény az úszásoktatáson keresztül a köznevelést is szolgálja majd, és megemlítette, hogy a város általános és középiskoláiban 11 ezer gyerek, felsőfokú tanintézményeiben pedig 6300 egyetemista tanul. Emellett az uszoda az utánpótlás-nevelést, valamint a versenysportot is szolgálja. A környező települések lakóival együtt mintegy 100 ezer fő úszásigényét kielégítő projekt teljes költsége várhatóan 2,5-3 milliárd forint lesz. Kifejtette, hogy a kormány elkötelezett a sport mint stratégiai ágazat fejlesztése mellett. Megemlítette, hogy jelenleg minden harmadik magyarországi településen, vagyis mintegy 1000 lakóhelyen valósul meg valamilyen sporthoz kapcsolódó beruházás.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár beszédében örömtelinek nevezte a csütörtöki eseményt, “mert ezzel az uszodával nemcsak a város, hanem az egész térség, a diákok, az óvodásgyermekek, az itt tanulók és mindenki gazdagodik majd”. Hozzáfűzte, hogy államnak elsősorban a sportolás feltételeinek biztosítása a feladata. Az elmúlt évek eredményeit álláspontja szerint az is jelzi, hogy míg 2010-ben a gyermekek 75 százaléka kizárólag a testnevelésórán sportolt, addig a mindennapos testnevelésórák bevezetésével ma már több mint 600 ezer diák mozog rendszeresen. Ezzel párhuzamosan az igazoltan sportoló gyermekek száma 100 ezerrel emelkedett. Az államtitkár kiemelte: a magyar sportot ma stabil alapok, kiszámíthatóság és tervezhetőség jellemzi.

Vécsey László, a körzet országos egyéni választókerületének Fidesz-KDNP-s parlamenti képviselője úgy fogalmazott: mivel a városban jelenleg csak egy általános iskola tanmedencéjében van lehetőség úszni, a 34 ezer lakosú Gödöllő 30 éves álma valósulhat meg az új létesítménnyel. Elmondta: a projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt állami beruházás, ezért ha a közbeszerzések megfelelő ütemben haladnak, 2015 februárjában-márciusában kezdődhet el az építkezés, és 2015 végére készülhet el az uszoda.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

Balog Zoltán köszöntötte I. Bartolomaioszt,Konstantinápoly egyetemes pátriárkáját

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntötte I. Bartolomaioszt, Konstantinápoly egyetemes pátriárkáját a Magyar Tudományos Akadémián március 3-án.  

A tárcavezető az egyházi vezetőnek megköszönte magyarországi látogatását és előadását. Megemlítette: politikusok és tudósok részfelelősséget tudnak vállalni, “de az egészért való felelősség különös kiváltság és megbízatás”, márpedig az ökumené szó szerinti értelme: “az egész lakott Föld”. A miniszter úgy fogalmazott: azért létezhet még mindig a Föld, mert vannak olyan vezetők, akik az egészhez szólnak. 

I. Bartolomaiosz tudását elismeri a világ, több mint 20 egyetem díszdoktora, aki előadásában az egész teremtett világ iránti felelősségre és benne a kereszténység felelősségére hívta fel a figyelmet. Ítélet és tisztánlátás az Újszövetségben című előadásában rámutatott: ha az emberek erőszakot alkalmaznak és önzően befelé fordulnak, akkor nem lehet sikeres a társadalom, mert “csak egymással szeretetben vagyunk képesek megoldani az emberiség felmerülő problémáit”. Felhívta a figyelmet arra: erőfeszítéseikkel szeretnének hozzájárulni a természeti környezetet megmentéséhez, mert “bárki is felborítja a Föld természetes rendjét, az mások életét veszélyezteti” és bűnt követ el. Megjegyezte: a természetkárosítás elsődleges oka a helytelen emberi viselkedés, ezért növelni kell az emberekben a természet iránti felelősség érzését, mert ez minden emberre kiterjedő kötelesség. 

A konstantinápolyi egyetemes pátriárka emlékeztetett: elődje szeptember elsejét jelölte ki arra, hogy a hívek imádkozzanak a teremtett világért. Ennek jegyében tartottak több ökológiai szemináriumot, valamint nyolc vallásközi szimpóziumot a tengerek és folyóvizek megvédése érdekében. Szólt arról, hogy az ökumenikus pátriárkátust 1700 éve hozták létre, és akkor a negyedik ökumenikus zsinat úgy döntött: a konstantinápolyi püspöknek elsődleges helye lesz az ortodox püspökök között. Felhívta a figyelmet: csütörtöktől vasárnapig rendezi meg a konstantinápolyi pátriárkátus a pánortodox szinódus előkészítéseként az ortodox egyházi vezetők találkozóját, ahol felvetik egyebek mellett a közel-keleti kérdést. Előadásában kiemelte: Jézus nem azért jött a Földre, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljenek az emberek általa. Jézus eljön majd egy napon, hogy megítélje az embereket, akiket annak alapján mér meg, hogy milyen életet éltek, azonban “Isten szeretete még azokat is átöleli, akik nem üdvözülnek” – fogalmazott. Szerinte minden bűnt meg lehet bocsátani, mintha soha meg nem történt volna, azonban Isten nem akarja megakadályozni az embert szabad akaratában, amit ő adott neki, ezért az emberek dönthetnek úgy is, hogy úgy élnek, hogy ne kapják meg az örök életet – tette hozzá.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula